Első igazi bicskámat meglepően későn, huszonvalahány évesen kaptam.

Gyerekkoromban természetesen volt pár, búcsúban vett darab - az ötcentis rugós kés pl. :-) - de ezek eltűntek, elhagytam vagy elajándékoztam őket. Egyikük még megvan, apró tollkés-szerű, egyszerű szénacél darab, fém markolattal, ami valaha zöld volt, de teljesen lekopott róla a festés. Ahhoz képest, hogy legalább 25 éves, egészen egyben van. (Most az élezésben picit elfogyott belőle. Update: időközben eladtam.)
(És megvan még a kollégiumban használt orosz kertészkés, amivel konzervet is szívbaj nélkül lehetett nyitni. Ezt ott találtam/kaptam, úgy rémlik. De ez már tényleg csak kertészkedésre való inkább.)

Szóval az első olyan darab, ami nálam EDC lett, az egy Victorinox Spartan (91 mm, alapverzió). (Egy Migros-os - ami egy svájci diszkontáruházlánc -  darab, amin egyszerűsített a logó, nincs benne fogpiszkáló és csipesz, cserébe feleannyiba kerül. Ilyet még sosem láttam senkinél, kivéve, némi meglepetésemre, Franciaországban élő nagybátyámnál, aki valami benzinkútnál vette, és a kocsijában tartotta.) Ez az, ami elég könnyű és lapos ahhoz, hogy zsebben is gond nélkül lehessen hordani.

Sok évig hordtam magamnál, egy idő után már nem egyedül, mivel kaptam - szintén ajándékba - egy Victorinox Midnite Manager-t (58 mm). Ezen a mágneses csillagcsavarhúzót rengeteget használtam, de a kisolló és a körömreszelő a mai napig jól jön néha.

Újabb évek után vettem magamnak - egy kerekebb születésnapomra - egy Victorinox Forestert
és egy Herbertz zsebkést.
A Forestert (ezen még nincs rajta a keresztzáron a debileknek, hogy "Press") inkább túrázásnál használom, annál is inkább, mert a 111 mm-es nagy svájci bicskák szúróhosszúsága túllépi a 8 cm-t. (91 mm-ig bezárólag mind legálisan hordható.)

A Herbertz egy bőrtokban csatlakozott hozzám, a Spartan átkerült a - nem mindig nálam lévő - hátizsákba. (Itt jegyezném meg, hogy a Herbertz vágóéle kevesebb, mint 8 cm, de a szúróhossza több. Amúgy szép darab, hátsózáras, szantálfa markolattal, alpakka baknikkal, nem egykezes, de némi gyakorlattal egy kézzel is nyitható. Ő lett évekig az EDC nagyméretű zsebkésem.)

Komolyabb változás két éve történt, amikor is először feleségem kapott ajándékba apósomtól egy Victorinox Huntsmant. 
(Ő repiajándékba kapta, egyes cégeknek van ízlése, Isten tartsa meg a jó szokásukat.) Ezt az asszony hordta is egy darabig, de túl nehéznek találta, panaszkodott, hogy húzza a táskáját (nem csoda, több, mint másfélszer nehezebb a Spartannál).
Ezért a MOL-os pontgyűjtős Victorinox akcióban (tényleg megérte) vettünk neki egy kis fehér Classic SD-t.
Ez számára tökéletes, van rajta kisolló, körömreszelő, csipesz, kicsi és könnyű. A Huntsman kikerült a táskájából, én meg lecsaptam rá. Azért is, mert a Herbertz-ből hiányzik a Victorinox sokoldalúsága - a Spartan ugye nem mindig volt nálam, a Midnite Manager meg elég kicsi sok mindenhez - , meg azért is, mert a Herbertz mégiscsak KKVE. :-)

Így most a Huntsman (közben lekopott róla a repifelirat is) és a Midnite Manager (ezen is volt, jut eszembe) van mindig nálam (előbbihez vennem kellett egy tokot), a Migros-os Spartan pedig átkerült a kocsiba (nagybátyám időközben elhunyt, ezzel is rá emlékezem).
A Herbertz pihen. (Eladnám, mert nem használom, de a piacot elöntötték az olcsó kínai "replikák", így ez szinte lehetetlen, még féláron is, hiába próbáltam. Update: azóta sikerült. És közben jöttem rá, hogy a Herbertz az egyik leggyakrabban másolt zsebkés, az 1963-as (!) Buck 110 mintájára készült. Fent a Buck, lent az én volt Herbertz-em látható.)

A Herbertz, Böker (Magnum), és hasonló német (stílusú) zsebkésekkel csak az az egy bajom van, hogy olyan egy kaptafára készülnek, pedig rendszerint tetszenek, nekem bejön ez a fixpengés vadászkésre hajazó kinézet, de sokat már Kínában gyártatnak, ami persze nem gond, ha a minőségellenőrzés rendben van.
Ráadásul annyiféle van belőlük, hogy számomra elveszett belőlük az egyéniség. (Hülyén hangzik egy késre ilyet mondani, de tényleg.)